Kistolmács, Kistolmácsi Tó

Kistolmács községnek, mely Zala megye aprófalvas szerkezetéhez tartozik, már a régmúltból, az 1200-as évekből maradtak fent írásos dokumentumai. A település a Bázakerettyét és Letenyét összekötő útvonalon található, Letenyétől északra 7 km-re.

A falu varázslatos és érintetlen természeti környezetben várja az ide látogató, pihenni és kikapcsolódni vágyó turistákat valamint kirándulókat. Az olajkutatások következtében egy szeizmikus robbanás eredményeként egy bővizű forrás tört a felszínre, melynek eredményeképpen Letenye és Kistolmács községek összefogásával valamint vízügyi szakemberek bevonásával, az Erdőgazdaság építette a Jóléti Víztározót, mely Kistolmács és a környék gyöngyszemévé vált.

A tó kiválóan alkalmas fürdőzésre, horgászásra. A tél beköszöntével SAJÁT FELELŐSSÉGRE a téli sportok szerelmeseinek nyúlt remek kikapcsolódási lehetőséget. A Kistolmácsi tó megléte jelentősen hozzájárult a település és a környék turisztikájának fellendüléséhez.

Itt a végállomása a csömödéri erdei kisvasútnak, mely nagy kedvence kicsinek és nagyoknak egyaránt. A községet érinti az országos Kék-túra útvonal is, ezáltal a bakancsos túrizmust kedvelők sokasága fordul meg itt. A térség mindinkább kedvelt a kerékpárosok körében is, hisz a zalai dimbes-dombos táj változatos és varázslatos környezetet biztosít a bringák és a természet szerelmesinek.

Lendvai Vinarium

Lendvai Vinarium-toronyból 4 országra látunk

Általános tudnivalók a Toronyról

Lendva-hegyen épült  Vinarium-kilátótorony kör alakú torony 53,50 méter magas, földszinttel és kilenc emelettel. Oskar Virag építészmérnök, Vires d.o.o Építész Iroda, tervei szerint. A torony alapterülete 293 m2,  acél szerkezetű vasbeton földszinttel, a tetején egy üvegezett kilátót alakítottak ki, ahonnan egyszerre látjuk be a négy ország, Szlovénia, Magyarország, Horvátország és Ausztria területét.

A torony egyszerre legtöbb 50 látogatót fogadhat. A toronyba 240 előregyártott lépcsőn vagy lift segítségével lehet feljutni. A földszinten a látogatók rendelkezésére étterem áll, továbbá ajándéktárgyak, információs pont, a torony melletti házikókban pedig a helyi  gasztronómia és borok kínálata várja a látogatókat.

https://vinarium-lendava.si/hu/

Bázakerettye

Nagykanizsától 30 km-re északnyugatra, erdővel határolt dombvidéken található a magyar olajipar bölcsőjének nevezett Bázakerettye.
Itt végezték az ország első olajfúrásait és a kezdeti kudarcokat követően 1923-ban találtak is olajt. Ma helyén emlékmű áll, melyet bárki megtekinthet, sőt az olajiparba is nyerhet némi történelmi betekintést, a közelben található ízlésesen berendezett kismúzeumban. Mivel a gyűjtő állomás jelenleg is üzemel, a látogatási szándékot előre be kell jelenteni, igény esetén szakmai vezetőt is biztosítanak. Napjainkra sajnos az egykoron virágzó olajkitermelés, mely a környékbeli emberek sokaságának adott munkát, hanyatlik és leépítésre került.

A település sajátos és varázslatos arculatát, a táj és környék erdőségei, valamint az amerikai olajmunkások számára kialakított épületek alakították. Manapság kirándulók, pihenni vágyók sokasága keresi fel a közel 1000 fős települést. A Bázakerettyén kialakított termálfürdő, a szomszédos települések sajátosságai (Kistolmácsi tó, Erdei Kisvasút, Budafai Arborétum…) mind fokozzák a község vonzerejét.

A falu nagyságából adódóan rendelkezik saját pékséggel, iskolával, óvodával, szociális otthonnal, önkormányzattal és egyéb más intézménnyel.

Budafai Arborétum

Eme gyönyörű tájvédelmi terület alig 5 km-re található Kistolmácstól. Az arborétum könnyedén megközelíthető autóval, kerékpárral illetve kijelölt erdei útvonalon.

A park kialakítása tökéletesen illeszkedik a környék adottságait kiaknázó turisztikai törekvésekhez. Az 1950-es évek végén kialakított, több mint 40 hektáros terület a kirándulók nagy kedvence. Az erdei ösvények, a mesterséges tó, a forrás, a kialakított pihenők és esőbeállók, szalonnasütők ideális kirándulási lehetőséget biztosítanak osztályoknak, pároknak, családoknak.

A Budafai Arborétum telepítése 1959-ben kezdődött. Az évek múlásával 220 fás növény vált megismerhetővé – többségében fenyő, kisebb részben lombos fa illetve cserje – a természet szerelmeseinek. A fajok szinte a világ minden részéről származnak (Ázsia, Észak-Amerika…). A park, különböző természetvédelmi „kutatásoknak” (erdőgazdálkodás, oktatás, fejlődéstani vizsgálat) szolgáltat lehetőséget.

Bázakerettyei termálfürdő

A strand Kistolmácstól 3 km-re északra található. A közel 2000 főt befogadni képes strandfürdő szezonális jelleggel várja a fürdőzni vágyókat május végétől szeptember elejéig.

A termálfürdő egy hidegvizes, két melegvizes élménymedencével és egy pezsgőfürdővel, valamint varázsaltos környezettel várja a látogatókat.

Lenti gyógy- és termálfürdő

Kistolmács községtől Lenti 22 km-re található, melyet akár az erdei kisvasúttal is felkereshetünk. A fürdő maga egy komplexum, különböző szolgáltatásokat kínál. A wellness és gyógyászat, az energiapark és szépségfarm az ide látogatók által igen kedvelt. Az évek folyamán nagy fejlődésen átesett létesítmény szinte minden igényt ki tud elégíteni, legyen szó kicsiről vagy nagyról, családokról vagy barátokról, esetleg az idősebb korosztály képviselőiről.

Erdei Kisvasút

A Lentit, Csömödért és Kistolmácsot összekötő keskeny nyomsávú erdei kisvasúttal évente több ezer ember utazik.
Az erdei kisvasút története már a régmúltba, az 1910-es évekbe visszanyúlik. A vasútnak eme különleges formájának kialakítását Zalában az erdőgazdálkodás és a fakitermelés ösztönözte. A zalai dombok között ez segítette az áruszállítást és némi személyszállítást is bonyolított. Az idők folyamán a vasúthálózata folyamatosan bővült, napjainkra több mint 100 km-es sínpálya került lefektetésre. A teherszállítás szempontjából a hazai kisvasutak közül ma is a csömödéri vasút a legforgalmasabb, évente több tízezer köbméter faanyag szállítását bonyolítja.

A személyszállítás számára évtizedekkel ezelőtt tették nyilvánossá a pálya egy részét. Hazánkban nagyon sokan keresik fel kirándulás céljából ezt a keskeny nyomsávú erdei kisvasutat, mivel a gyönyörű zalai dombok között kanyarog és több nevezetességet (Vétyemi Ősbükkös, Kerka völgye…) érintve közlekedik.